Az ínygyulladás megnöveli a vesebetegség kockázatát


Az ínygyulladás bizonyítottan több komoly betegség kialakulását is elősegítheti, így a szívbetegségek, bizonyos rákos megbetegedések, az Alzheimer kór vagy a terhességi mérgezés és a koraszülés kialakulásában is szerepet játszhat. Egy friss tanulmány szerint az íny gyulladása szoros összefüggésben állhat a krónikus veseelégtelenséggel is.

kronikus-veseelegtelenseg-inybetegseg

Elsőként az ASN Kidney Week 2014 elnevezésű nefrológiai (vesegyógyászati) rendezvényen tették közzé azt a tanulmányt, melynek következtetései szerint az elhúzódó ínygyulladással küzdő betegeknél négyszer akkora eséllyel alakul ki krónikus veseelégtelenség, mint azoknál, akiknek egészséges a fogínye.

Az ínybetegség olyan krónikus bakteriális fertőzés a szájüregben, ami az íny duzzanatát, vörösödését és gyakori vérzést idéz elő, ám idővel a baktériumok bekerülve a véráramba szervezetünk bármely pontjára eljuthatnak, komolyabb panaszokat idézve elő.

Az ínygyulladást korábban már megjelölték, mint a krónikus veseelégtelenség potenciális rizikófaktorát, ezért a Kaliforniai Egyetem kutatócsoportja, élükön Dr. Vanessa Grubbs-szal összesen 699 afroamerikai felnőttet vizsgált meg, akik teljes szájüregi szűrővizsgálaton estek át.

A választás azért a színesbőrű páciensekre esett, mert az Egyesült Államokban az afroamerikai lakosság körében aránytalanul magas százalékban jelentkezik krónikus ínygyulladás.

Átlagosan 4,8 évnyi utóvizsgálatot követően 21 új krónikus veseelégtelenségtől szenvedő beteget regisztráltak, ami az induló csoport 3 %-át teszi ki. Kizárva más rizikófaktorokat (pl. életkor, nem, cukorbetegség, magas vérnyomás, dohányzás, jövedelemszint) megállapítható, hogy az elhúzódó ínybetegségtől szenvedő páciensek szervezetében 4,2-szer nagyobb eséllyel alakul ki krónikus veseelégtelenség, mint azoknál, akiknek nincs ínyproblémájuk.

„Mivel az ínybetegség igen gyakori, holott megelőzhető és kezelhető, a betegség megfelelő körülhatárolása nagyon fontos eszköz lehet a krónikus és végstádiumban lévő veseelégtelenségek megelőzésében” – mondja Dr. Grubbs.

Az ínygyulladás megelőzésének eszközei:
– napi kétszer 2 percnyi fogmosás,
– napi egyszeri fogköztisztítás (fogselyemmel vagy fogközkefével),
– antibakteriális szájvíz használata,
– rendszeres fogkő eltávolítás,
– féléves fogászati ellenőrzés.

Az ínygyulladás kezelésének eszközei:
– fogkőszedés és polírozás,
– mélytisztítás az íny alatt,
– terápiás fogkrém, szájvíz, öblögető használata
– szájzuhany használata.

 

>> SZÁJZUHANYOK <<

 

Forrás: Merjmosolyogni.hu :: Az ínygyulladás megnöveli a vesebetegség kockázatát